A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozó, a kiváló búzanemesítő, Székács Elemér vezetése alatt álló Magyar Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. a század 10-es éveiben terjeszkedni kívánt. Akkor még csak a Csongrád megyei Árpádhalmán volt nemesítő telepe. Felvetődött, hogy az ország más, szélsőségesebb klímájú táján is létesítsenek egy telepet. Székács javaslatára a választás a Nagy Alföld északi peremén fekvő Kompoltra esett. Ezt a telepet 1918. június 29-én alapították a gróf Károlyi Mihály hitbizományi uradalmától bérelt 24 kat. holdas frissen feltört juhlegelőn. Vezetőjéül Székács azt a Fleischmann Rudolfot hívta meg a szlavóniai Rumából, aki 33 éven át a telep vezetője, s tevékenysége új korszakot nyitott a hazai növénynemesítésben.
Kompolt a Nagy Alföld északnyugati peremén, a Mátra déli hegyvonulata nyúlványainak déli szegélyén, Budapesttől 105 km-re északkeleti irányban, 125 m tengerszint feletti magasságban, az északi szélesség 47045’ és a keleti hosszúság 20015’ találkozási pontján fekszik, a Budapest-Miskolc vasúti fővonal és a 3 sz. főközlekedési útvonal között. Az Északi Középhegység közelsége, annak esőárnyéka és téli időjárásának zord jellege határozza meg Kompolt kedvező fekvését a növénynemesítés szempontjából. Az itt előállított fajták sokaságának nagyfokú plaszticitása, alkalmazkodóképessége, viszonylagos igénytelensége és az abiotikus stresszekkel szembeni ellenállóképessége jól igazolja ezt. A 90 év csapadékösszegeinek évi átlaga 549 mm ebből csak 309 mm jut a tenyészidőszakra. A csapadékmentes napok száma 1965-1990 között 217-272 volt. A tél zord, hótalan, ennél fogva kiváló viszonyokat nyújt az őszi vetésű növényfajok nemesítéséhez. A napsütéses órák száma 1931-1960 év átlagában 2108, a vegetációs időszakban 1528 óra. Az éves átlagos hőmérséklet kereken 10 0C, a vegetációs idő alatt 17,3 0C, az utolsó fagyos nap április 17, az első fagyos nap október 17-én van - sok év átlagában.
A talaj igen változatos. A legelterjedtebb típus a Mátra-bükkaljai csernozjom barna erdőtalaj, de előfordul a Tarna mentén a réti öntéstalaj és a község szélén a homokhátságokra jellemző homoktalaj is. A talaj kémhatása savanyú, 4,9-5,1 pH közötti. Az uralkodó talajtípusokon a talajvíz szintje igen mély: 11-12 m, ez még a lucernának sem elérhető vízforrás. A talajaszályt fokozza a nagy holtvíztartalom, és repedezettség, melynek következtében a víz párolgása még fokozódik.
Az ilyen extrém éghajlati és talajviszonyoknak, - amelyekhez még az alacsonyabb tápanyagszint is kapcsolódott - feltételezhető, hogy szerepük volt abban, hogy a Kompoltról kikerült nemesítvények a Nagy-Alföld szélsőséges időjárási és talajviszonyai között is jól beváltak.
A nemesítő telep 1932-ig működött magántulajdonban. A nagy gazdasági világválság során az Rt. tönkre ment, ekkor a tenyészanyagot és a személyzetet az állam vette át és ezt követően a telep 1950-ig Állami Növénynemesítő Telepként működött. Közben 1944-ben a háborús események során a 11 fajta tenyész- és szaporítóanyaga majdnem teljesen megsemmisült. A legnagyobb vetésterületű fajták rekonstrukciója 1951-ben fejeződött be.
1950-ben az Erzsébettéri és a Világosi állami gazdasági üzemegységeket szaporító gazdaságként Kompolthoz csatolták, s megalakult a Kompolti Kísérleti Gazdaság: mintegy 1000 kat. holdon, melynek első igazgatója (rövid ideig: 9 napig) Fleischmann Rudolf lett. Halálát követően az 1948. végén Kompoltra helyezett Lelley Jánost nevezték ki igazgatónak, aki átvette a búza- és kukoricanemesítést is, munkatársával Sarkady Zsigmonddal. 1949-ben nevezték ki a telepre Bócsa Ivánt, aki Fleischmann tanítványaként a lucerna, a kender, a baltacim és a bükköny nemesítésébe kapcsolódott be - az 1945-ben odahelyezett Vízer Jakabbal együtt. A telep személyzetét még id. Schmidt József szakalkalmazott - aki Fleischmann Rudolffal együtt kezdte a munkát 1918-ban - és ifj. Schmidt (Szendi) József szaporítási felügyelő egészítette ki. 1950-ben megszüntették a Hatvani Állami Növénynemesítő Telepet és áthelyezték a tenyészanyagát, 3 államilag elismert fajtáját és növénynemesítőjét, Mórász Sándort Kompoltra.
A Nemesítő Telep vállalatként működött - Kísérleti Gazdaság formájában - 1955-ig, amikoris az FM létrehozta a tájintézeti hálózatát. Ekkor alakult át - a nevében is tájintézetet tükröző - Északkelet Magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetté. Ez évben jött létre az intézeten belül - Mórász Sándor vezetésével - a Növénytermesztési Osztály, amelynek munkatársai már 1953-tól talajerő-gazdálkodási kérdésekkel kezdtek el foglalkozni az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetével karöltve. 1955-ben bekapcsolódott ebbe a munkába Pekáry Károly, aki trágyázási tartamkísérleteivel megvetette az alapjait az Intézet azóta széles körben ismertté vált ilyen irányú kutatásainak, ill. eredményeinek. Még 1957-ben alakult meg az üzemgazdasági kutatócsoport, amelyből 1965-ben a Termelésfejlesztési Osztály jött létre Barta Ferenc irányítása alatt. A kutatóintézet részleges átszervezése kapcsán 1962-ben áttették a szegedi GKI-hez a kompolti búza- és kukoricanemesítést és Lelley János igazgató is követte e témákat Szegedre. Helyette Szalai György került az igazgatói székbe, aki 1988-ig dolgozott e beosztásban.
1962-től az intézet szendrői Hegyvidéki Kutatócsoportjában - Sipos András irányításával - szántóföldi és talajvédelmi kísérleteket folytattak, Tóth Sebestyén pedig tájgazdálkodási elemzésekbe kezdett, illetve a talajvédelmi gazdálkodási rendszerek üzemi kihatásainak vizsgálatát indította el.
1963-ban az Északi Középhegység Heves-Borsodi dombsági területeinek agrotechnikai igénye hívta létre Putnokon az intézet Talajvédelmi Kutatócsoportját Krisztián József vezetésével. Ez a csoport a lejtősterületi szántóföldi és gyeptermesztés speciális agrotechnikai, vetésforgós, talajborítottsági, trágyázási- és meszezési kérdéseivel volt hivatva foglalkozni. E kutatócsoport életre hívásának indokoltságát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy közel 35 éve fennáll és eredményeit az érdekelt szakemberek számon tartják és idézik. 1974-től vezetője Kadlicskó Béla. 1974-ben a kutatócsoport osztállyá szerveződött (vezetője 1974-től 1996-ig Krisztián József volt. 1965-ben kezdődött az Intézetben az őszi árpa nemesítés Szalai György és Mórász Sándor együttműködésével. 1968-ban kibővült az intézeti szervezet és feladatköre a Termésbecslési Osztállyal (Vinczeffy Imre), amelynek elsődleges feladata a gabonafélék termésbecslésének módszertani kutatása lett.
A viszonylag hosszú ideig - közel másfél évtizedig - tájintézeti szervezet 1970-ben átalakult Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutatóintézetté, és egyben kialakult a véglegesnek mondható profilja is. Az újonnan alakult országos kutatási programok keretében az Intézet megkapta "Az évelő pillangósvirágú szántóföldi takarmánynövények nemesítésének és termesztésének komplex kutatása" országos kutatási program vezetését. Megalakult a Pillangós Nemesítési Osztály és a Rostnövények Nemesítési Osztálya. Előbbi magában foglalta a martonvásári Kutatóintézetben időközben megszűnt lucernanemesítés tenyészanyagát és Bőjtös Zoltán vezetésével a tudományos személyzetet is. “A talajvédelem komplex kutatása" c. program vezetésével a MÉM Tudományos Kutatási Főosztálya szintén az Intézetet bízta meg. A program vezetője Hegyi Géza, a titkára pedig Tóth Sebestyén lett, aki az ökonómiai és gépesítési témák felelőse is volt.
Újabb másfél évtized után, 1976-ban az FM rendeletére az Intézetet - kari jogállással - a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez csatolták. Feladatai és szervezete változatlan maradt és megőrizte viszonylag nagyfokú önállóságát. 1988-ban Fehér Alajos lett az Intézet igazgatója. Vezetése alatt - kisebb szervezeti változásoktól eltekintve - a Tájkutatási és Ökonómiai Osztály erősödött meg és egészült ki új, időszerű témákkal. Az osztály vezetését Tóth Sebestyén látta el 1997-ig. 1998-ban az osztály neve Regionális Agrárkutatások Osztálya lett, vezetője pedig Fehér Alajos főigazgatói teendőinek ellátása mellett.
1998-1999. között a kutatási témák szakmai és pénzügyi önállósága jelentősen megnövekedett. A munkatársak tudományos képzettsége, idegen nyelv-ismerete jól regisztrálhatóan bővült. Többen rendszeres részesei az egyetemi oktatásnak.
2000. június 22-től az intézet a SZIE Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Karán belül a Gyöngyösi Főiskolához került. A Főiskola önállóvá válásától (2003.09.01.) Károly Róbert Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Kar Fleischmann Rudolf Kutatóintézet néven folytatjuk tevékenységünket. Az intézetigazgatói feladatokat 2000 – 2003-ban dr. Szabó Lajos, 2004-ben dr. Holló Sándor, 2005-től dr. Murányi István látta, illetve látja el.
A korábban indított növénynemesítési, agrotechnikai, tápanyag-gazdálkodási, biotermesztési kutatások folytatódnak. Az intézeti alap-feladatok; a fajtafenntartás, a keresettebb növényfajoknál a nemesítési munka folytatódik. Az árpanemesítésben a legintenzívebb a kutatás. Ennek nem csupán a kedvező tájadottságok adnak alapot, de eredményes pályázatok, a mikromalátázás bevezetése, korai generációkban a sörárpa minőségének vizsgálata. A fiatalítás itt hozza meg a kutatási munka gyümölcsét, a publikációt, szaktanácsadást és új, jobb fajtákat. Az egyéb növényeknél változást, arányokat, az eredményesség, pályázati támogatások, kapcsolatok szabnak meg. Legnagyobb veszélyt a vetőmagforgalom csökkenése, a kisebb licenszdíj volumen és az egész szakmát súlytó, a növénynemesítés szerepét, mikéntjét megítélő tisztázatlanságok okozzák. A környezetünkért nem csak felelősséget érzünk, de tenni is igyekszünk. Intézetünkben biokísérleteket folytatunk, biovetőmagot állítottunk elő és komolyan vesszük régi fajtáink szerepét, felhasználhatóságuk kérdését, mikéntjét. Ezeket egy az egyben nem lehet használni, termeszteni, de az a sok kedvező tulajdonságot, amit neves eleink létrehoztak nem hagyjuk eltűnni.
